Elég mókásan indult a nap! Hajnali négykor ébredtem /persze előtte két óránként/ és ugy gondoltam hogy itt a játék ideje! Addig küzdöttem míg végre anyáját is felébresztettem! Persze kivett maga mellé az ágyba játszottunk tévéztünk mire sikerült eleludnom már hat óra volt Nyolckor ébresztett a pocikám hogy éhes kaptam egy kis cicikét és még csicsikáztam fél tízig! Teljesen felborult az éjszakai napirendem már napok óta sajna! Anyája morcos is miatta egy kicsit persze nem velem! Apa nem ment dolgozni anyája kihasználta a helyzetet és csinált magának egy kis babamentes pár órácskát! Amit viszont vásárlással és a postán való sorbanállással töltött! Közben talizott a Natival és együtt érkeztek haza aminek én nagyon örültem Épp kajcsi idő volt Nati megetetett egy kis főzivel addig anyájáék leléptek az autóért a szerelőhöz! Én nagyon jól elvoltam addig a Natival! A délután egy nagy alvással és jo sok játékkal telt   |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése